2017. június 16., péntek

A műtétet követő első hónap



A mostani bejegyzésem a szakállbeültetést követő első hónapról szól, azaz az arcszőrzet folyamatos figyeléséről. 

Ebben az időszakban az arc egyes felületekkel való érintkezése kevéssé kritikus, a műtéttel érintett bőrfelületet érheti víz és napfény is.

Ebben az időben azonban – sajnos elhúzódóan jelentkező – nehézséget okoz az a jelenség, hogy mind a beültetett, mind az eltávolítással érintett területen a fej-, illetve arcbőrt egyes hajszálak nem, vagy csak nehezen tudják áttörni. Ez meglehetősen érzékeny és esztétikai szempontból nem túl előnyös pattanásokhoz vezet a fejbőrön és az arcon egyaránt.

Egy hónappal szakállbeültetés után




Ennek kezelése nehézkes, de a megfelelően tiszta tartalmú, bőrbarát tonikkal történő rendszeres törlés beválhat (szárító hatás). Az arc műtéti területének krémmel történő kezelése ellenjavallt, mivel az a bőr pórusainak elzáródásához vezethet, amely a haj (mint arcszőr) növekedésének akadályát képezheti.